Bejegyzések
É l d..... t e..... i s .....a z .....a m e r i k a i ..... á l m o t !
De biztos tudod pontosan milyen is az? Fogtad már? Szagoltad? Láttad? Egy jó barátom a nyárra Amerikába utazott. Olvassátok el a beszámolóját. Olvassatok és ámuljatok.
Az amerikai műanyag-álom
avagy Amerika közelről
..........Életemben először tavaly októberben találkoztam igazi, a tengerentúlon született amerikaival, egy Velencéből Padovába tartó vonaton. Az alatt a röpke fél óra alatt, míg vele beszélgettem, az volt a benyomásom, hogy a róluk alkotott negatív sztereotípiák nem igazak, a személyes ismeretségek képesek azokat megcáfolni. Kedves s vidám volt, kellemesen elbeszélgettünk. Ez a véleményem azonban gyökeresen megváltozott az elmúlt két hétben, mióta magam is testközelből vagyok része ennek a világnak.
..........Milánói átszállással érkeztem New York-ba, hogy nyáron egy Pennsylvania állambeli gyerektáborban dolgozzak, mint séfasszisztens. A hely egy igazi amerikai kisváros közelében, a Pocono hegy lábainál fekszik, és egy kis tavacska veszi körül, amit évszázados fenyők ölelnek körbe. Idilli környezetnek tűnik, ám később kiderül, mit rejt a felszín… Azokért a háromhetes turnusokért, amit a gyerekek itt töltenek, átlagosan 4000 dollárt, vagyis jelenlegi árfolyamon számolva mintegy 600 000 forintnak megfelelő összeget kell fizetni. Igaz mindezért úszómedence lifeguardokkal, kosárlabdapálya, lacrosse-pálya (egy kanadai labdás csapatjáték, itt többet is olvashatsz róla: http://en.wikipedia.org/wiki/Lacrosse), körhinták, focipálya, gyeplabda, konditerem és még ezer más lehetőség áll rendelkezésre. Mindenki egész nap mosolyog, vidám, mintha a világ a lehető legszebb és legtökéletesebb hely volna, mintha az egész élet csupán szórakozásból állna. Nézzük hát mit is rejt ez a sziruposnak tetsző felszín!
A színfalak mögött
..........Nehéz elkezdeni. Nem azért, mert nincs miről írjak, hanem mert annyira sok dolog van, ami az egész amerikai világot hiteltelenné és számomra értéktelenné teszi, hogy nem tudom, képes leszek-e kerek egésszé formálni. Az ételek, az emberek, az elhelyezés, a bánásmód és olyan paradoxonok, amikről nem is álmodtam volna, tovább erősítik bennem a hitet, hogy Európában a helyem. Az egész olyan számomra, mint egy csodálatos porcelánbaba, amelyre azonban nagyon kell vigyázni, mert ha leejted, apró szilánkokra törik; s a csodás külső alatt, ott belül, ahol a lényeg lakik, nem találsz mást, csak kegyetlen és visszataszító ürességet.
Ülő Bika, a tehenek és egyéb állatfajták
.Először bemutatok pár jellegzetes figurát, akik jelen pillanatban részei az életemnek. Nevek helyett inkább azokat a címkéket használom, amit a többi magyar sráccal rájuk ragasztottunk. Sosem voltam híve a beskatulyázásnak, hiszen mindenki színes és sokoldalú egyéniség, nem létezik fekete vagy fehér. Itt néhányan mégis beleférnének egy apró gyufásdobozba…
Kezdjük talán a főnökömmel, aki 55 éves, legalább
Lehet, hogy megvannak a „nem hagyunk hátra senkit” iskolai elv előnyei is (a fenti probléma kétségkívül nem tartozik ezek közé), de én inkább ezt a felső vezetés manipulatív húzásának vélem, amely egy lépés a társadalom agymosásához vezető úton. (Csakúgy, mint olyan elnökök megválasztása, mint Bush is.) Ne gondolkodj, mert még a végén azt hiszed, lehet másmilyen is. Volt már, hogy úgy éreztem, csupa uniformizált zombi vesz körül, akiket így könnyebb irányítani. Talán ezért hiszik ők s mások is, hogy ez az ígéret földje. Hiszen – bár Máté szavait a Hegyi beszédből kissé át kell értelmeznünk – boldogok a lelki szegények. És aki hosszú időt tölt itt, maga is asszimilálódik, s észre sem veszi, hogy elvesztett valamit; hogy ismét egy közhellyel éljek, korpa közé keveredett s megették a disznók.
A következő, amiről beszélni szeretnék, azok az elhízott emberek. Persze, mindenki hallott már erről a problémáról, de testközelből ez valahogy még megdöbbentőbb. Nem akarok túlzásokba esni, de legalább minden második itteni kisgyerek hihetetlen túlsúlyproblémákkal küzd. Illetve nem is küzd, hiszen mérhetetlen közönnyel áll sorba az ötödik szelet süteményért vagy éppen valami más ételért. Nem is véletlen mindez, hiszen eddigi tapasztalatiam szerint az USA nemzeti „fűszere” a cukor. Cukorral szolgáljuk fel a főtt kukoricát, több marék cukrot teszünk az ecetes káposztasalátába, ami így ehetetlenül édessé válik, nem is beszélve az üdítőautomatáról, ami „pink lemonade”, „fruit punch” és hasonló fantázianevű agyonédesített csodalevekkel csábítja a gyerkőcöket. A felnőttekről inkább nem is beszélek. Egyedül a latin származású teniszedző tud mozogni, az irodai vezetők szinte egytől-egyig alig tudják magukat végigvonszolni az éttermen, míg a felszolgálópultig elérnek. Mindez számukra teljesen természetesnek tetszik, és még csak meg sem próbálnak kicsit egészségesebben főzni.
The SYSCO Company
Ha már az élelmezésről kezdtem beszélni, nem mehetek el szó nélkül az „ellátónk”, a SYSCO Corporation mellett. A cég Észak-Amerika egyik legnagyobb élelmiszer előállítója és szállítója. A műanyag felszolgáló-kesztyűtől kezdve, a süteményporon és a fagyasztott húsokon át a zöldségekig mindent ő szállít a tábor számára. Még a falióra és a hőmérő is SYSCO márkájú. A raktár, amit csak Manhattennek hívunk a dobozokból épített „felhőkarcolók” miatt, szinte csak a cég márkatermékeit tartalmazza. Egy-egy szállítmánnyal körülbelül 4-5000 dollár értékű élelmiszer érkezik. A vállalat elsősorban természetesen a vásárlók érdekeit igyekszik szem előtt tartani…
Persze minden instant. A por krumplipüré például, ami otthon is létezik ugyan, itt sokkal rosszabb minőségű. A sárga port mindössze forró vízzel kell összekeverni, és kész is az ínycsiklandó krumplipüré, aminek émelyítő szagát leírni sem lehet. Mindezt persze ipari mennyiségben gyártjuk, egy óriási keverőgépben összedolgozva. Emellett eltörpül az a tény, hogy a tojásrántottához a tojás 10 literes zacskókban érkezik, előre felverve, nem túl bizalomgerjesztő sárga folyadék állapotában. Ezt ráöntjük a sütőlapra, és pár perc sütés után kész is van a reggeli. A kemény tojás héjának színét a fehérítőfogkrém-reklámok szereplői is megirigyelhetnék, egy apró érintés után maga a héj apró darabokra reped szét. Gyakran felmerül bennem a kérdés, vajon csirkéből jött-e elő ez az apró fehér micsoda, amelynek minden egyes darabja teljesen egyforma méretű?
A sütemények, muffinok és torták elkészítése sem okoz olyan nagy gondot a „mesterszakács” főnökünknek. A piskótának nevezett alap egy „instant cake mix” nevezetű porból készül, hasonló metódussal, mint a krumplipüré. Innen nincs más hátra, mint tepsibe tölteni a vizes masszát és be a sütőbe. A rajta levő máz a szivárvány minden színében elkészíthető hasonló módon, nyilván más vegyszereket tartalmazó porból. És ez az, amiért a gyerekek bármit hajlandóak megtenni, csak hogy még egy szeletet kaphassanak.
Ha valakinek születésnapja van, a hagyományos „birthday song”-ot mézes-mázossá alakított dal kíséretében kapja meg a tortáját, amit európai gyomor szerintem nehezen vesz be. Udvariasságból ugyan ettünk egy-egy fél szeletet, de a többi diszkréten a kukában landolt. Az édességeknél ejtek pár szót az amerikai filmekben oly gyakran emlegetett mogyoróvajról. Ez a földimogyoróból készült massza olyan szinten ragasztja össze az ember száját, hogy utána percekig szinte képtelen beszélni, arról nem is beszélve, hogy az összetevők listáján az olaj az élmezőnyben van. Mondanom sem kell talán, hogy ebédre a sült csirke helyett gyakran több mogyoróvajas kenyér fogy…
Az italokat érintőlegesen már említettem. Persze azok is porból készülnek, amit ki más, mint a SYSCO szállít a táborba. A nagy italautomata csöveire rákötjük a dobozokat, amik a különböző színű porokat tartalmazzák, az átfut a gépen, ami összekeveri a vízzel, és kész is a méltán népszerű rózsaszín limonádé vagy a gyümölcspuncs. Ezek mellett itt akkora krumplik és hagymák teremnek, mint egy csecsemő feje, a paradicsom hetekig eláll, az összes alma egyformán piros vagy sárga. Biztos a kiváló termőföld teszi… Egyik nap pár szem retket vittem fel a hűtőből a konyhára, és olyan szépnek tűntek, hogy muszáj volt beleharapnom az egyikbe, miután kissé megtörölgettem. Azt az ízt és élményt nem kívánom senkinek. Úgy éreztem, mintha valami maró folyadékkal öblögetném ki a számat. Ezek mellett eltörpül az a számomra rendkívül zavaró tény, hogy a hagyományos kenyér nem létezik. Csak szeletelt toastkenyeret és édesített kifliszerűséget esznek. Huxley Szép, új világa hát megvalósulni látszik. Ne hagyjuk, hogy velünk is ez történjen!
A tejjel-mézzel folyó Kánaán
..........Úgy döntöttem, külön bekezdést szentelek a tejnek, alapélelmiszerről lévén szó. Sokszor már otthon sem tudjuk, vajon a hőkezelt, több hónapig szobahőmérsékleten tartható fehér folyadék látott-e egyáltalán tehenet. A helyzet itt is szinte hihetetlen. Egy helyi srác elmondása alapján mondom a következőket. Ahhoz, hogy a tehenek minél több tejet adjanak, ösztrogénnel injekciózzák őket, elhitetve a szervezetükkel, hogy folyton az utódjukat kell táplálniuk. Így a női nemi hormon természetesen bejut abba az italba is, amit ezután gyerekek százezrei isznak meg nap, mint nap. Talán nem véletlen, hogy egyes 12-13 éves lányok olyan fejlettnek tűnnek, mintha legalábbis 4-5 évvel idősebbek volnának. Vajon mi történik azoknak a kisfiúknak a hormonháztartásával, akik történetesen szeretnek tejet inni? Azt a tejet, ami a táborban kétféle változatban kerül az asztalokra. 2%-os és zsírmentes változatban. Ez utóbbit értelmetlen fogyasztani, gyakorlatilag fehér víz. És itt érkezünk el az egyik paradoxonhoz. Miért locsolja meg egy csúnyán elhízott nő a reggeli cukros-mazsolás gabonapelyhét zsírmentes tejjel?
Higiénia, avagy a műanyag-világ titkai
..........Talán kiderült már az eddigiekből, hogy az itteniek mind azt hiszik, nincsen ennél jobb sem szebb ország kerek e világon. Ami náluk nincsen, az nem is létezik, itt minden az előírásoknak megfelelően megy, minden tiszta és világos. Nos, a népnek így is van ez eladva. Kezdjük ezt a részt egy újabb paradoxonnal. Vajon hogy fest az, mikor egy gusztustalanul mocskos és rozsdás kézmosó fölé négy nyelven van kifüggesztve a hat(!) fázisból álló kézmosási utasítás? Hát kérdem én, nem mindegy?
..........Ha nem tudnátok, hogy melyik országban készítettem a képeket a sütőlapról és a tűzhelyről, vajon hányan tippelnének közületek az Amerikai Egyesült Államokra? Még akkor is, ha csak egy táborról van szó. Ami, ha emlékeztek még, potom 4000 dollárba kerül… Vagy vessetek egy pillantást azokra a rongyokra, amikkel takarítunk és az asztalokat törölgetjük?
..........Itt újra beszélnem kell pár szót Ülő Bikáról, a mesterszakácsról. Nem elég, hogy minden ételt úgy kóstol meg, hogy szinte könyékig nyomja bele a karját, és úgy nyalogatja le az ujjait. Az ott ragadt maradékot elegánsan pöcköli vissza az edénybe. Ha marad egy kis pár napos sültkrumpli meg porból készült csirkeszósz, nincs semmi gond, meg is vannak az összetevők egy finom leveshez. Az alap a szósz, kis vízzel hígítva, abba beleöntjük a sültkrumplit, esetleg a salátabárban már nem vállalható zöldhagymát, és meg is vagyunk. Íme az ízletes leves. A büdös tojás, amiből egy-két erős illatú fűszer hozzáadásával rántotta készül, szinte említésre sem méltó.
..........Végül hadd említsem meg a szobát, amiben lakunk. Első pillantásra kissé ironikusan, Baldwin Szoba kilátással című könyve ötlött eszembe, mikor megláttam az ablakból elém táruló „panorámát”. Ehhez további jótékony elemként kapcsolódik a fürdőszoba látványa, ami inkább egy második világháborús romra emlékeztet, semmint olyan helyre, ahol kellemesen lezuhanyozhatnék egy fárasztó nap után. A nagy következménye mindennek számomra az, hogy életemben talán először igazi büszkeséggel tölt el magyarnak, európainak lenni. Ennyi jutott most hirtelen eszembe, még jelentkezem! That’s all folks.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése