Azért én tudom

Minden
tévelygésem
puszta
hazugság.

Tudom mit akarok és mindig is tudtam, balsorsomra az általam nem befolyásolható álmok közé tartozik. Dolgozhatok jobban, szerethetek jobban, én lehetek a tökéletes személyiség az univerzum válasza nem változik: várnod kell, vagy lesz, vagy nem.



Minden tévelygésem színtiszta igazság. Addig ez is az is. Kétségekkel küszködök, míg nem egyik nap meg nem történik, s addig már csak gondolatára is szemem behunyva markolom meg az anyagot, a testem apró részei beleremegnek. Oldhatatlan vággyal kívánom, hogy elmém alkotta létezhető valóság fizikai anyaggá váljon és körülvegyen.



Addig ki kell találnom, hol és mi módon szórakoztatom el magam az emberi világban. Kávéfőzősdit vagy tévézősdit játszom, egyedül vagy másokkal, itt vagy kicsit arrébb.




Néha kiborulok végtelen unalmamban, megunom a játékot és társakat, nem szórakoztat a játékszoba sem és hosszú sorok formájában világra öntöm panaszom, sértődöttségem, mérhetetlen unalmam és érdektelenségem.


Néha jól vagyok és elszórakozom.



De azért unatkozom. De csak várok és várok, szavaim s saját hitem ellenére is igen is folyamatosan ott van bennem a kioldhatatlan remény, hogy mindjárt.



Persze már tíz éve mindjárt.