Szétcsúszva

Hajnali négy óra és még mindig nem tudok elaludni, pedig már mindennel próbálkoztam. Túl sok dolog miatt aggódom, feleslegesen vagy sem azt nem tudom. Mindenesetre úgy érzem a dolgok kezdenek kicsúszni az irányításom alól, minél jobban, minél erősebben szorítom, annál több csúszik ki a kezeim közül. Nem tudom miért van így. Remélem nem tart sokáig, remélem megtalálom mindenre a megoldást.

Anyukám szavai szoktak megnyugtatni, amikor annyit mond, hogy ne idegeskedjek, lesz valahogy, eddig is volt, ezut is lesz. Segítenek ezek a mondatai, de teljesen nem szűntetik meg aggodalmam. Ma azt javasolta, hogy csakis magamra szánjam a következő kis időszakot. Ápoljam testem, lelkem, ne siessek el semmit. Főzzek magamnak hosszasan és finomat, amit egy nyugalmas film mellett vagy csak csendben megeszek. Engedjem el rohanó világunk problémáit, menjek el kozmetikushoz, vágassak a hajamból, érezzem magam jól. Nem is anyum lenne ha nem javasolná azt is, hogy többet járjak templomba, talán segít.

Talán igaza van, talán mostanában túl nagy elvárásokat helyeztem magam elé, túl sok dolog szerepelt a listámon, azon a listám melyen a szavakat ki kell pipáljak, hogy sikeres legyen a napom, hónapom, évem. Mikor volt már az hogy egy forró kakaót ittam és csak arra figyeltem, hogy milyen kellemes az íze? Már nem is emlékszem rá. Túl sokat ülök a neten is. Arra sem emlékszem mikor sétáltam egyet utoljára egyedül a Margit szigeten. Azt pedig végképp nem tudom, hogy mikor ültem itthon úgy tíz percet a szobámban, hogy a tévé vagy a számítógép ne ment volna, hogy csak az óra ketyegése töltse be a szobámat.

Vagy talán inkább tisztáznom kellene magamban, hogy hová tartok és mit akarok, elrendezni az elvarratlan szálakat, leadni a felesleges dolgokat. A fene se tudja mit kéne tenni, ha tudnám akkor már rég megtettem volna.

Sokan biztosan csodálkoztok, mi történt? Semmi nagy. Ez inkább lassú folyamat, és meg se kérdezzétek, miért nem mesélek róla. A válaszom az, hogy mindenki szeretné azt a látszatot kelteni, hogy rendben mennek dolgai, mert hisszük azt, hogy ha azt mutatjuk akkor úgy is lesz. Nem beszélve arról, hogy ezeket saját magunkban és magunknak kell tisztázni és megtenni a szükséges lépéseket.

Nagy ígéretek, nagy elhatározások, vajon mi lesz belőlük?

Azt hiszem azzal fogom kezdeni, hogy holnap egy hatalmasat sétálok, kidobom azt a sok kacatot ami egyre gyűlik a szekrényben. Kidobom azt, amire úgy érzem nincs szükségem. Talán kezdeti lépésnek ez is megteszi, aztán majd jöhetnek az életem azon részei, melyek szükségtelenek, azon fák kivágása, melyen nem hoznak gyümölcsöt.