Bejegyzések
Nem értem miért kell kemény falba szögeznem további napjaim menetét. Arra gondoltam mi lenne ha csak egy kis időre behunynám a szemem és nem néznék rá a jövőm felirattal ellátott képemre? Mi lenne a falon a mostanság kép ötlene szembe minden egyes napon?
Azt hiszem ebben a ködös időszakban ez a legjobb megoldás, ahol vagyok épp és amit csinálok az tökéletesen megfelel. Nem kellene folyamatosan térképpel azt néznem, hol vagyok és hol kellene épp lennem az előre meghatározott útvonal szerint. De a nincs útvonal akkor nincs helyes út sem, igaz-e?
El kell hallgattatnom a hangot mely folyamosan kéjélvezett gonosz hangon sugdossa: cél nélkül bolyongsz a nagyvilágban. Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy mindig lesz valami ami miatt kell aggódni, mindig van egy másik akadály amit le kell küzdeni. Teljesen fölösleges mindennel már most szembenézni, parányi halandó testünk nem képes egyszerre mindennel szembenézni.
Így hát ha sikerül, lassan kezdek előre lépni. Ha kell araszolok, ha úgy látom rendjét megállok, s ha elérkezettnek látom az időt minden más előzetes véleménye ellenére vagy nélkül ugrom. Ha már az élet ilyen szeszélyes velünk legalább mi is éljük ki saját bolondságunkat benne.
Nem is olyan nehéz megtenni az első lépést. Csak fel kell állni az ágyról és a napi fettrengőzés helyett tenni valamit, a munkában keresni némi önmegvalósulást, s ha nem megy akkor csak élvezni a minimális felelősséget. Végül is csak egy kávét ronthatok el, egy kávé még nem okozott földrengést, sem háborút. Max elveszítünk egy törzsvendéget és bizony van aki megérdemli, hogy elveszejtsék.
Ha fontos a kinézet, ha fontos a mozi, ha a sok kis apróság fontos, akkor talán áldozni kellene rá. Halmozunk és halmozunk, mint az ürge. Egy heti nyaralásra, egy nagy berendezésre s a mindennapjainkat szűkölködve éljük le.
A nagy változások mindig kis dolgokkal kezdődnek, egy lavinához is elég egy hógolyó vagy egy halk sikoly is.
Azt hiszem ebben a ködös időszakban ez a legjobb megoldás, ahol vagyok épp és amit csinálok az tökéletesen megfelel. Nem kellene folyamatosan térképpel azt néznem, hol vagyok és hol kellene épp lennem az előre meghatározott útvonal szerint. De a nincs útvonal akkor nincs helyes út sem, igaz-e?
El kell hallgattatnom a hangot mely folyamosan kéjélvezett gonosz hangon sugdossa: cél nélkül bolyongsz a nagyvilágban. Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy mindig lesz valami ami miatt kell aggódni, mindig van egy másik akadály amit le kell küzdeni. Teljesen fölösleges mindennel már most szembenézni, parányi halandó testünk nem képes egyszerre mindennel szembenézni.
Így hát ha sikerül, lassan kezdek előre lépni. Ha kell araszolok, ha úgy látom rendjét megállok, s ha elérkezettnek látom az időt minden más előzetes véleménye ellenére vagy nélkül ugrom. Ha már az élet ilyen szeszélyes velünk legalább mi is éljük ki saját bolondságunkat benne.
Nem is olyan nehéz megtenni az első lépést. Csak fel kell állni az ágyról és a napi fettrengőzés helyett tenni valamit, a munkában keresni némi önmegvalósulást, s ha nem megy akkor csak élvezni a minimális felelősséget. Végül is csak egy kávét ronthatok el, egy kávé még nem okozott földrengést, sem háborút. Max elveszítünk egy törzsvendéget és bizony van aki megérdemli, hogy elveszejtsék.
Ha fontos a kinézet, ha fontos a mozi, ha a sok kis apróság fontos, akkor talán áldozni kellene rá. Halmozunk és halmozunk, mint az ürge. Egy heti nyaralásra, egy nagy berendezésre s a mindennapjainkat szűkölködve éljük le.
A nagy változások mindig kis dolgokkal kezdődnek, egy lavinához is elég egy hógolyó vagy egy halk sikoly is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése