Bejegyzések
Megjegyzések
Részemről az EB befejeződött. A portugál csapat a tegnap este folyamán a németekkel vívott közdelemben alul maradt, ami egyenes kiesést eredményezett.
..........Választhatnék másik csapatot is, de nincs értelme. Az ország csatapa érthető okokból közel áll hozzám és nincs kedvem egy olyan csapatot választani, amely nemzethez fikarcnyi közöm sincs. Legfeljebb ezek után szurkolok azoknak, akik a németek ellen játszanak majd. Ha már kiejtették a portugálokat, akkor kapják vissza a vereséget. Vagy épp nekik kell szurkolnom? Mert ha nyernek, akkor a portugálok a legjobb csapattól kaptak ki? Ezt még eldöntöm.
..........Azért be kell ismernem, hogy kicsit eszeveszett módon játszottak, vagyis hiányzott a csapatmunka. A vereség rosszul érintett, de azért nem teszi tönkre sem a napomat, sem egyéb mást. Ilyen az élet, veszíteni tudni kell.
A Jeromos kolostor templomának manuelino stílusban pompázó háromhajós beltere.
Nagymamám azt mondta, ott a haza, ahol a szeretteim vannak. Ha ez így van, akkor elég zavaros hazaképem van. Ha megkérdezik, hol a hazám mit mondjak? Erdélyben nevelkedtem, szüleim Portugáliában élnek, én pedig Magyarországon. Bármelyiket ruházom fel a haza szerepével az hazugság.
Túl sok ember, túl sok emlék köt már mindhárom országhoz, hogy bármelyiket félredobjam vagy a másik elé helyezzem.
Közeledik karácsony, a szüleimmel akarok lenni. Ezért most Portugáliát nevezem hazámnak, de aztán visszatérek, hogy Magyarországon éljek, aztán az is haza lesz. Erdély, pedig az örök haza.
Mindenesetre megvettem a repülőjegyet. Itthonról megyek majd haza, és sajnos haza sem tudok utazni ezért. Magyarul: Magyarországról Portugáliába megyek, de sajnos Romániába nem tudok menni.
December 16,-án megyek Zürich-i átszállással, és január 7.-én jövök vissza. Csak így kaptam jegyet. A vizsgákkal kicsit ütközik, de a héten lobbizni fogok, hogy máskor vizsgázhassak. Egyszerűen muszáj már mennem, lemerültem, egyszerűen csak muszáj.
Szerencsére nagyon jófej tanáraim vannak és szerintem megállapodásra tudok majd jutni velük.
Október 23. Nagy nap a mai. NA de nem azért, mert ’56-ot ünnepelik az eszement magyarok, tüntetéssel, vízágyúval. Nem! Azért mert ma van a szüleim 25. házassági évfordulója. 25 éve már, hogy kimondták a boldogító igent.
Nagyon örülök is, hogy ha volt bármi baj azon fölülemelkedtek, és mint társak viselkedtek. Csak remélni tudom, hogy egyszer én is kimondhatom, hogy 25. éve szeretek valakit és együtt vagyunk jóban rosszban.
Remélem még sok sok évtizedet töltenek el egymás mellett boldogságban.
Carol do Cabo Carvoeiro foknál
Lisszabonban
Lisszabonban
Ez a kép az egyik kedvencem. Egy ünnepségen voltunk, amikor egy petárdától anyum nagyon megijedt és utána nagy nevetésbe kezdtek. Illetve kezdtek volna, csak apukám fogát épp akkor csinálták és nem mert nevetni.
A Lisszabon-i várban
Hazafelé menet
Egy szikla előtt
