4 perc

Csendesen robogtam a suliba, szalonozva az emberek között, hogy behozzam a késést, amely az otthon hagyott telefon baki miatt következett be. Az elpazarolt időt nem sikerült behoznom, már nem késésben, hanem immáron megváltoztathatatlanul elkésve baktattam fel a lépcsőn, amikor két kedves csoporttársam a „gyere sajtóvetítésre” mondattal fogadott. Hazudok, ha azt mondom, némi kétely merült fel bennem a választ illetően.

A sajtóvetítés a Puskin moziban volt, ahol kedves hölgy fogadott süteménnyel és ásványvízzel. Igyekeztem leplezni státuszomat, vagyis, hogy nem vagyok újságíró, mindjárt beülök egy mozifilmre, de fogalmam sem volt , hogy melyikre, mennyi ideig tart majd vagy úgy egyáltalán, hogy most itt miről van szó.

Nem voltunk sokan, és egyáltalán nem egy általam elképzelt sajtóvetítésnek nézett ki, de kit érdekelt, hiszen ingyen mozizhattam a csoporttársaimmal, ettem is és még ásványvizem is volt. A film hamarosan elkezdődött. Német film volt. A német filmek többségétől kiráz a hideg. Nem tudom elképzelni mi történik a következő pillanatban, nem tudok sablonokat húzni a szereplőkre. Mondhatom úgy, hogy az amerikai mozihoz szokott emberke elveszve és rémülten érzi magát és értetlenül áll a jelenetek előtt a most mi van és az ezt miért kérdéseket sugdosva társainak, várva a hasonló megdöbbenésről binonyító visszajelzést.

A film címe 4 perc. Börtön, zongoratanárnő, zongoratanárnő leszbikus szerelme a világháborúban, őrjöngő ám de tehetséges rab, zongoraverseny és realista képvilág. Ebből nagyjából összeállíthatjátok, miről szól a film.

Egész művészi, de nem nézném meg még egyszer, szokatlan de nem ütős.

Aztán munka, munka, munka.