Lenne miről

...

Eltelt egy kis idő mióta nem írtam a blogomra. Ez nem azért van, mert nincs miről írnom. Épp ellenkezőleg, folyamatosan új impulzusok érnek és a sokaság közül vagy nem tudom mit osszak meg a világgal vagy csak egyszerűen nincs rá időm, vagy kedvem ezeket részletesen leírni.

Azon is elgondolkodtam, hogy megszüntetem a blogomat. Még csak azt sem mondhatom, hogy életem fontos eseményeit tartalmazza, hogy valamit visszaadna belőlem. Ha épp unatkozok és kedvem van valamit felrakni akkor megteszem. Ez közel sem a legjobb, legnagyobb, legérdekesebb események vagy hírek az életemben. Csak épp ahhoz van kedven.

Azt se tudom ki olvassa. Már sokszor mondtam, hogy inkább magamnak szól. Bár eddig kétszer is meglepődtem, hogy olyanok olvassák, akikre nem is gondoltam volna.

Képzeljétek el, hogy az utolsó bejegyzésem óta sok sok bejegyzés született. Amelyek, mint látjátok nem történtek meg, de megtörténhetett volna, ha azt tekintjük, hogy mi lett volna említésre méltó. Lennének olyan bejegyzések melyekben, mesélek arról, hogy VIP lettem a kedvenc klubomban, hogy az AIDS elleni küzdelem világapján szűrésen vettem rész és természetesen az eredmény negatív lett, vagy hogy szülinapom volt, ami temérdek meglepetéssel járt, vagy épp a sok esemény melyen a munkámnak köszönhetően részt vehettem. Sokat pedig önszántamból választottam. Sok filmet néztem, moziban és otthon is.A temérdek műsor melynek valamiképpen részese vagyok, vagy hogy a főnökömmel buliztam és le is itatott, a sok általam kitalált öltet mely lassan megvalósításra kerül, hogy régi új barátságokat kötöttem illetve elevenítettem fel, hogy szabadabbnak érzem magam, mint bármikor életemben. A sorok között szerepelhetnek a hosszura nyúló vásárló körutak, hogy sokat angolozom az angol lakótársammal és a spanyol jó barátommal, akinek erős akcentusával kiejtett szavak halatától is jobb kedvem lesz. A vágyaimról, a jövő hétről, de legfőképp januárról és a bizonyos februárról, amikor történik majd valami nagyon meghatározó dolog az életemben.

És még folytathatnám. Akik részesei a mindennapjaimnak, azok tudják. Akik meg nem, azokat nem hiszem, hogy ilyen mélyenszántóan érdekelné, hogy mi van velem, mit érzek, mikor vagyok fenn és mikor lenn. Miben vagyok erős és mitől rettegek.

Akit érdekel az velem van. Azok velem vannak minden nap és ezért hálás vagyok. Hálás vagyok a sznob barátomnak, akivel a Liszt Ferenc téri elegáns helyeken majszolgatjuk végig minden étlapot, és egy parti estén nagyobb hangot kap az itthoni készülődés, pezsgőzés és nevetés, mint maga a buli. A hosszú hosszú, soha nem hallott ételek készítése, melyek egy fél vagyonba kerülnek, egy fél napot töltünk az elkészítésével és végül két kis tányér étel lesz belőle. De minden percét élvezem. Mert nem az evésről szól.

Hálás vagyok a csendes barátomnak, akivel körbe körbe autózzuk a várost. Akivel megvannak a törzshelyek, ahol az alkalmazottak az ajtóból köszönnek és kijönnek a pult mögül, hogy üdvözöljenek. Akit tudja, hogy én mozi közben kimegyek a mosdóba, mert már az előzetesek alatt megiszom az 1 liter üdítőt, és ezt természetesnek veszi és nem ciki.

A sok sok barát, akikkel csak úgy lógunk a városban ha megtehetem. Akikkel együtt élezzük éles nyelvünket mindenen, ami él és mozog vagy épp áll egy helyben. Mert ilyenek vagyunk. Mert ilyen vagyok.

Elképzelhetitek, hogy ha munka mellet még ezt is csinálom, akkor lenne miről írnom. Mindenkinek lenne miről írni. Én akkor teszem, amikor épp kedvem van hozzá.

Most pedig sipirc és éld az életed, vagy légy részese az enyémnek. De ne úgy, hogy olvasgatod a blogomat. Hanem, hogy írsz nekem, hogy velem vagy, hogy tudod milyen vagyok és én is tudni akarom, hogy milyen vagy. Mert nekem még van helyem. Minden hol és engem sok sok mindenki érdekel. Ha elviselsz én is elvisellek majd.