Hamarosan...

....... ........ ............

Februárban érkezik. Hogy mikor és hogyan még nem tudom. A jövő nincs kőbe vésve, ám kósza foszlányai nem mindenki előtt maradnak rejtve.


Vártam ezt a hónapot. Várakozásom még nem ért véget. Talán az elmúlt hetek mélyrepülése szükséges a jövőbeli szárnyaláshoz. Hiszem a nagy tervet, mely nem enged minket ide-oda csapkodni. S hiszem, hogy zuhanásom nem egy előtti szakasz büntető vége. Épp ellenkezőleg egy új időszak kezdete.


Így könnyebb lesz belevágnom. Mibe? Hát ez az. Csak ígéretem van, s rajtam áll, hogy hiszek benne vagy nem. De hinni akarok. Mert nincs más választásom. Mert hinni akarok.


Mert jönni fog.


Mert jönni fog az a valami vagy valaki aki eddigi élemmel ellentétben tudatomba és szívembe az alapokig belehasít, s nem csak súrolgat. S hogy a végtelen hiányérzet végleg emlékké válik, egy nem hiányzó vendéggé. Megszűnik és nem csak elfelejtem egy mosoly, egy film és egy beszélgetés erejéig. Hanem eltűnik.


Végre látom majd az utat fentről és nem csak következő kanyarig az időrágta jelzőtáblák segítségével, melyek vagy igazat mondanak vagy nem.


Talán meglesz a forma, amelyből engem öntöttek és nem kell a gyári sorozatmintába préselnem magam. Nem kell éreznem, hogy a minta nagy, kicsi, szűk vagy épp itt-ott fáj.


De ehhez még kicsit várnom kell. De a hit, hogy közel van sokat jelent.


Ó minden mi felettem ál segítsen, hogy ne segítségkérő önámításként létezzen a gondolat.


Hisz nekem megígérték. Hisz én akarom. Mert szükségem van rá.