Gyere el hozzám

............Halkan és félve beszéltünk róla, s csak egy lehetséges jövőképként lengte be beszélgetéseinket. S íme a suttogás bujdosva felerősödött, s mi tréfa volt immáron dobogó valósággá válik. Ködös még a kilátás, de ráléptünk az ösvényre.

............Izgató félelem bujkál bennem, s a kirajzoló lehetőség egyre közelebb vonz magához.

............Talán újra elhagyok egy várost. Elhagyjuk a várost. A legjobb barátommal. S bár terveink szerint csak pár hónapra, a város elvesztésének lehetősége halk félelemmel él bennem. Természetes félelem az ismeretlentől, s ezzel el is tudok magamban számolni. De ott bujkál a múltban megélt sablon, az ott maradás. Megeshet, hogy nem jövök vissza. Hisz eddig sehová nem mentem vissza. Elhagytam Kökényesdet, Szatmárt, Kolozsvárt, Montijot, Lisszabont, s lásd mégsem közülük valamely életem színtere. Becsaptam őket, szemrebbenés nélkül másra cseréltem őket.

............Mit tehetek? Még a sors is apró igenlő jeleket küld. Feliratokat, apró célzásokat, s időnként erős felszólítást. Embereket, kik kérés nélkül ajánlják fel segítségüket.

............Még mindig nem szilárdult meg a terv, ám a levegőben terjengő gáz helyett immáron folyadékként érezteti bőrünkön az új ország hőjét. Még meg nem foghatom, de érzem és látom.

............A város suttog: gyere, gyere el hozzám. S talán a válaszom az lesz: igen, megyek London.