Reggel

Pár órával később. A véralkoholszintem még mindig a plafonon, de furamód a másfél óra alvás elegendő volt az érzékszerveim feletti kontrol visszaszerzéséhez. Rosszullét, ájulás sem egyéb kínzó mellékhatás nem fedezhető fel rajtam, csupán itt helyben elalszom. A két ébren töltött éjszaka után már csak abban reménykedem, hogy állva maradok és főleg nem öntök szembe forró kávéval egy vásárlót sem. Pedig de jó is lenne egyeseket leönteni, vagy csak megdobálni egy muffinnal. Meghuzigálni a hajukat, vagy ha csak egy kis tanító jellegű nyaklevessel fizikálisan is jelezni mennyire elegem van a butaságaikból.

Magamból kiindulva inkább azt jósolom,hogy kávétól megtöltve végig pörgöm a napot, majd miután hazamegyek, elküldöm várost nézni a spanyolokat s a lakásból kirakván őket a következő percben összesek az ágyban Mariana ároknyi mély álomba zuhanok, mely mellett a rem alvás a Himaláját testesíti meg.

De jó is lenne már, de még a neheze hátravan. El kell látni Londont kávéval!