Lehet-e?

..............Elmúlt éjfél. Egy órát sétáltam a város utcáin. Nem szálltam fel egy buszra sem, a taxisok mellett elfordítottam a fejem.

..............Csak gondolkodtam. Buta és reménytelen kérdéseket emésztek, tudva, hogy a legtöbbre nem létezik válasz.

..............Lehet-e engem szeretni? Úgy igazán. Csak engem. Lehet-e engem úgy szeretni, hogy csak én kelljek? Úgy igazán.

..............Tud-e valaki égető szemekkel nézni, melyet nem csupán gyorsan lobbant szenvedély fűt? Tud-e valakiben az irántam való érzés mélyen izzani? Kinek léte nem teljes létem nélkül, így tud-e valaki?

..............Elég vagyok-e, hogy puszta lényem mély szerelmet szüljön más szívében? Lehet-e szeretni azt aki igazán vagyok?

..............Létezhet-e olyan, aki ha rátekint mély levegőt vesz és az idő végtelen apró részére megáll a szíve? Létezhet, hogy valaki, aki egyszerűen csak tud szeretni?

..............Tud-e valaki úgy szeretni, ahogy vagyok? A nadrágban, amelyet utálok, a reggeli kócos hajjal, a karikás szemekkel, betegen fekve, s majd midőn az idő körmével belémvájja az első mély ráncot? Tud-e valaki a valóságomat szeretni és nem a felállított díszletet?

..............Nem tudom. Csak remélni tudom, hogy igen. Életem ezen szakaszában jelenleg magamon kívül semmit nem tudok adni. Nem vehetek részt árverésem. Kiteszem azt a kevés önmagam és suttogva kérdem: ennyi elég? S ha válasz ugyanolyan halk, annyira, hogy nem is hallom tisztán. Mivel nem hallom a választ, csak bambán állok és nézek.

..............Vajon mit lehet a válasz?

.

.

.

.

.

.

.

.

.

..

.

..