Jaj mit tettem

.

Mindig szégyellni fogom a British Múzeum ellen elkövetett megbocsájthatatlan vétkemet. A művészettörténészek örök poklában fogom kommunista házak között ülve nézni, amint minden egyes érték a szemem előtt megy tönkre.

Első Costa béli munkanapon előtt már nem volt időm hazamenni átöltözni és nulla tapasztalatomból kiindulva nem tudtam, hogy minden dolgozó ott öltözik át, ezért a legközelebbi mosdóba mentem átvedleni fekete nadrágomba is cipőmbe. Ez viszont a kávézó melletti British Múzeum mosdója volt. Életemben először eme csodás épület mellékhelyiségét tekintettem meg. Az út az egyiptomi tárlat mellett vezetett, lesütött fejjel szégyenkezve mentem el egy egy értékes műkincs mellett. Búcsúzásként halkan oda súgtam neki: ne haragudj!

Azóta minden nap megállok előtte egy lélegzetnyit és egy mosolygós szia drágámmal üdvözlöm, a kárhozattól való megmenekülést remélve.

Engesztelésül tárlatonként egy napot kap tőlem. A héten kezdem Egyiptommal. Mert megérdemli, mert megérdemlem. Nem kell turistákra mért csapás szerűen egy nap alatt magamba fogadnom minden szépet. Lassan élvezve fogom eme csodák minden darabkáját majszolni.

Nincs mit tenni

Munka utáni esztétikai táplálékszerző séta kellős közepén a Szent Pál katedrális előtt egy igen egyszerű és tiszta szívű léleknek látszó, megfogó arcú vak lány láttán fizikai fájdalommá alakult sajnálat érzet járta át minden porcikám. Hiába hevert előtte Cristopher Wren mesterműve, hirdetve a klasszikus művészet egyik fő ágának mesterművét, ő ezt nem láthatta.

Egyszerű érzéseim vannak, s két nagy ezekből nem fér meg bennem. A sajnálat helyét szempillantás alatt átvette a perzselő düh. Hirtelen haragra lobbantam Isten ellen.

Tessék, építettünk neked egy hatalmas katedrálist, több év emberi munkáját és hitét belefektetve, erőnket felülmúlva kövekből hoztunk létre csodás lakhelyet, melyet sosem foglalsz el anyagi valódban. Tornya az egekbe mereve hirdeti, hogy benned bízunk, és tessék megvakítottál egyet közülünk. Előző házadat tűzvész vitte el, s hogy ne maradj hajlék nélkül itt sem, szebbet és nagyobbat emeltünk neked. És ismételten mondom: és te megvakítottál egyet közülünk. Talán ha tudtam volna, hogy azzal bármit elérnék a művészet iránti szeretetem ellenére én magam lobbantottam volna lángra a templomot, s hunyorított szemekkel néztem volna amíg porig ég. Nitze szerint az Isten megteremtette a világot és magára hagyta az embert. Úgy éreztem nem ment Ő sehova, nagyon is itt van élvezi, hogy marionett bábukként mozgat minket. Megcsonkított mindenkit, kit hol itt, hol ott, mert így nagyobb élvezetet nyújt szánalmas vergődésünk. Szegény dróton rángatott bábukként nem sokat tehetünk, ha kiszúrják szemünket, éles ollóval metszik le részeinket, oda visznek ahol nem jó nekünk.

Amily gyorsan jött úgy is távozott a harag. Mert ha ismét a lány arcára gondolok belül fáj. Szégyellem, hogy sokszor panaszkodom, hogy rossz vagyok, szégyellem az irigységet magamban, de főleg sajnálom, hogy másoknak oly nagy keresztet kell cipelniük a hátukon napról napra. Nem tudom, hogy bírják elviselni, s csak lehunyt szemmel remélem sohasem tudom meg én hogy bírnám. Remélem az eszem által mérgesen, egyre hangosabban zengő szavak ellentétét, hogy emberként még sok törést és fájdalmat kell elviselni, lesznek még idők és helyek, amikor és ahol úgy érzem majd a fájdalomtól megszakad a szívem.

Dániel, egy a hat milliárd bábu közül halkan könyörög a mozgatónak legyen kegyes vele a története írásánál. Akiket szeret és szeretik őt legyenek csupán mellékszereplők egy kertvárosi romantikus filmben a boldogságot hivatva bemutatni. Suttogom azt is, hogy ha mi a marionett bábuk a csendes, kellemes, szívet melengető történeteket szeretjük és igen nagy örömmel vennénk rész inkább ilyenben, sem mint sötét, félelmetes, merészen drámai ponyvaregényben.

Persze mi csak bábuk vagyunk!

UK

Mintha csak a szomszéd városba utaztam volna. Megérkezésem utáni második napi városnézés Trafalgar téri állomásánál tudatosult bennem testemen végigfutó apró energiaként, hogy én tényleg Londonban vagyok. Londonban, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának fővárosában.

Már nem csak terv és puszta számok a visszaszámlálón, ez maga az.

Továbbra sem kívánom sem turisztikai útleírássá, művészeti elemzéssé vagy csak sima naplóvá csökevényesíteni blogomat. Ha feltétlen szükségesnek érzi valaki napjaim apró eseményeinek ismeretét, kezdeményezzen virtuális beszélgetést, látványosságok iránti információ éhségét a google kereső használatával elégítse ki.

Blog szempontjából nem kezdődik új időszámítás, bár az újonnan ért impulzusok miatt talán árnyalatnyit változnak. Ahogy talán én magam is.

Mindenki kedves

.

Leértékeltem vagy csak nem vettem tudomásul, lehetetlennek könyvelve el mások irántam tanúsított érzelmi kötődéseit.

A távozás előtti időszakban mindenki olyan kedves velem, gyakran megállok, és tanácstalanul gondolkodom, mi történik? Igazából csak állok és bambulok. Hívnak, írnak, keresnek a lehető legtöbb alkalommal és kedvességgel. Ebédelni és búcsú partiba hívnak, vacsorát készítenek nekem, és a sok sok kisebb nagyobb gesztus, s van aki az érettségi közepette utazik fel az indulás reggelén, hogy még láthasson.

A lakótársaim ma este egy búcsú ajándékcsomaggal leptek meg, van benne minden ami hungaricum, pedig nem én vagyok az álom lakótárs az biztos.. Elpirultam, megilletődtem, zavarban voltam, csak lehajtottam a fejem és néztem.

Miért teszi mindenki ezt? Miért teszitek ezt? Azt hittem barátaim, ismerőseim színes világában csupán egy fakó árnyalat vagyok, egy a sok közül, akit az általam is beismert mélyen gyökeredző tulajdonságok miatt csupán egy unaloműző ismerős.

S akkor mi ez a zarándoklat, ez a betlehemi látogatás? Nem tudom mit kezdjek vele. Nem tudom mit kezdjek az érzéssel, hogy kedvelnek, hogy hiányozni fogok nekik, hogy látni akarnak.

Folyamatosan azt kérdezem: kiérdemeltem én ezt? Nem hiszem. Olyan sokszor vagyok mogorva. Oly sokszor közlöm keményen a véleményem, s még többször jelzem végtelen közönnyel mennyire kis stílűnek érzek egy egy elém tárt problémát. Teszek elég pozitív mozdulatot mindez ellensúlyozására is?

Meglehet kedves gesztusokkal tágra nyitott szemekkel még meg is birkózom, a szavak már túl nagy falatnak bizonyulnak. Mit kezdjek a hiányozni fogsz szavakkal? Én ezt nem tudom feldolgozni, sem túllépni, meg nem hallottnak tenni.

Tessék csak mondogatni, hogy ez lesz meg az lesz, meg, hogy majd ti is meglesztek, meg, hogy mekkora pöcs vagyok néha, de ne azt, hogy hiányozni fogok.

Tényleg van olyan akink én hiányozni fogok?

Nekem hiányozni fognak. Csak nem tudom kimondani. Én csak érzem.

Ha össze akarnak zavarni, akkor sikerült.

Adiós

Kurva vagjok! – hangzott spanyol barátom első magyar mondata, melyet többen hosszú percekig tanítottunk neki. Gyors fejlődést mutatott s még aznap este kibővült a mondat: Occso kurva vagyjok - ra. Alany, állítmány és még egy jelző is. Ígéretes kezdés.

Hamar rájött az –ok elhagyásával már nem rá vonatkozik a mondat: Occso kurva vagj!

Mondjuk egy két nehezen kivehető szavakkal egy év alatt nem sokkal bővült magyar szókincse. De ezt a mondatot legalább rendszeresen hangoztatta.

Letelt az egy év és hamarosan indul haza, végleg.

Az egy év alatt megkedveltem, s lassan, egy bizonyos fokig már nem zavart spanyol temperamentumából fakadó in public megnyilvánulásai. Bár az ujjal mutogatás és zaz idegenekkel közlöm ha szépek, esetleg látványosan utánanézek ha bármi különös van rajta szokásokat még nehezen kezelem a mai napig. Ilyenkor egy kedves: Sergio, ezt itt nálunk nem szokás mondattal próbálom tompítani, persze hasztalanul hisz legközelebb ugyanezt teszi.

Őszintesége, a titkolózás és rejtett sérelmek csendben növesztésének országában nagyobb kontrasztot ad. Róla legalább tudom, hogy ami a szívén az a száján, ha baja van megmondja, s bár néha itt is átlépi a határt de mindent szívesen elmesél magáról.

Rossz nyelvekkel ellentétben nem azért barátkoztunk meg, mert így gyakorolhattam az angol nyelvet, sem pedig egy spanyol honba való invitálás elérése érdekében. Bár a gyakoroltam és valószínűleg meg is látogatom majd Madridban valamikor, de mint mondtam ezek csak mellékes dolgok.

Bár nem érti mit írtam a blogra, azért én itt is megköszönöm neki az elmúlt évi összes mulatságot, utazgatást, partikat és vacsorákat. Utazz jól és soha ne feledd: Occso kurva vagjok!

A nagy vad

.

.

Nem vagyok esztétikai katarzis, sem Mürrha vérfertőző kapcsolatából született emberi tökéletesség, intelligenciám is valahol az erős átlagban keresendő s ma éjjel mégis mindenki engem irigyelt.

Szemet gyönyörködtető vaddal jelentem meg a díszes társaságban, s eme páratlan teremtmény ritka egyedek ismerete szerint befoghatatlan is. S ma mégis önként vonult fel sem állított csapdámba, egyetlen vágya volt országnak világnak megmutatni mily vadász ejtette foglyul, s ő megszelídítve látványos ragaszkodással vonul egyetlen vadásza előtt.

Mert nekünk ennyi jutott. Titokban lopott percek perceket rejtjük a napfénytől, ismervén magunkat ily csodás álmot csak széttörnénk. Nekünk ennyi adatott. S ez így van rendjén.

Együtt sétáltunk a város utcáin haza, s hosszú ölelkezésben búcsút intettünk egymásnak, megköszönve mindazt a rejtett csodát, melyet egymásnak látni engedtünk. A búcsút hosszú édes csókok és remegő ölelések tették még nehezebbé. Megkérdezte: feljössz utoljára? S bármennyire szerettem volna, nemet mondtam. Jobb lesz így, s ebben mindketten egyet értettünk.

Viszlát szépségem, bájaid továbbra se osztogasd szét, s nekem résre megnyitott érzelmeid ajtaját újra zárd be, kettőt fordíts a zárban, se könyörgésnek, se kopogásnak könnyen ki ne nyisd. Vigyázz magadra, én is azt teszem.

.

Kerti Parti

..........Gyerekek, nem kell szükségszerűen rúdon és rácson húsokat szennyezni, ha senki nem tud rendesen grillezni. A húsokat sem kell 6 réteg mustár és miegymás szószban az alig szunnyadó tesco gazdaságos gyúlásra képtelen széndarabok felé rakni remélve némi mennyei közbenjárást. Fűszerezett húst egyszerűen az izzó parázs felé, s ha az egy liter gyújtófolyadék után sem akarja a fekete kő született dolgát végezni irány a 40 méterrel távolabb levő konyha és be a sütőbe. Éljen a gáz!

..........Így elkerülhető a sok bába melletti gyerekvesztés, vagy egyenesen a gyerek megrontása. És cuncikáim, ne a csirke szárnyakban mutassuk meg milyen nagy magyaroknak teccenek lenni, kevesebb pirospaprika, több hús, ez inkább hungaricum néhol fellelhető szárnyas maradványhoz hasonlított, s legkevésbé sem tűnt paprikás pipi falatoknak.

..........És ne tessék meggyalázni a koktélokat készítését, ivásának szertartását holmi fattyú ötletekkel. S ha már itt járunk, tényleg van olyan, aki nem tudja a tequilát mivel és hogy kell inni? Hát sajna van. Na de ötször elmondtam: nyal iszik harap, só tequila citrom. De áh, falra hányt borsó.

..........Még szerencse, hogy a kerti parti vendégei közül egy kettővel sikerült megtalálni a közös hangot. A hangsúly az egy kettőn van ezúttal, mert hát valahogy szuperment megszégyenítő próbálkozással sem sikerült értelmes beszélgetést folytatnom a fa alatt szétfüvezem maradék énemet is sráccal vagy az ülök a széken és bámulok előre a lehető legkisebb kapcsolatot teremtve a külvilággal tekintetű autista vagy csak simán antiszociális gyermekkel. Igazán nehezemre esett a közös téma a párom az életem és nincs véleményem semmiről csak, amit ő gondol taggal is.

..........Egy pillanatban elgondolkodtam, honnan a csudából lehet össze szedni ennyi defektes embert? A Nagy Fogyás showjára szereplőválogatóként százakkal beszéltem s ha ilyen tehetséggel választottam volna én is szereplőket, a show talán még ma is menne. Defekt parádé! Mert bár egy-egy alkatrészem nekem is furán zakatol, azért defekt és defekt között is van különbség.

..........Levontam a következtetést, egyszemélyes tárgyalást folytatva nem jogerős elmarasztaló döntésre is jutottam, s ennek ellenére nagyon jól éreztem magam. Szerencsére az az egy két ember vicces, intelligens személyisége kárpótolt a gyogyóból szabadult részleg gyenge elme összkapacitása miatt is.

Múlj idő, múlj!

.

A pánikbeteg rohamához hasonló erősséggel tört ma rám a mehetnék. Valahogy ez a hátra maradt 7 nap egy örökkévalóságnak tűnik, s az óra egyre lassabban számol vissza, minden másodperce egy kicsivel tovább tart.

155, azaz százötvenöt óra és néhány perc van még hátra. Iszonyatosan sok idő. Frusztrál a város, a szobám, az utcák, a boltok, az emberek, minden itt. Menni akarok már. Végre belevágni az új kalandba.

Már most kikaparnám SIM kártyám és egy angolra cserélném. Kis mozdulat, mégis egy egész új élet első lépése.

Elviszem a sok szép emléket, s Dunába folytok minden sérelmet, a rakpartra pakolom le kudarcaimat, félelmeimet. Csupán harminc kilógrammot vihetek magammal és azokat nem nehéz terhekkel szeretném elérni.

Hátrahagyom utóbbi hónapok megkeseredettségét, amikor már nem tudtam igazán örülni mások boldogságának, saját nyomorúságom felnagyított pocsolyájában fetrengtem, ellepet az önsajnálat. Mind, mind hátrahagyok.

Itt maradnak apró hazugságaim, mely sötét nyirkos helyeken penész módjára egyre növekedtek, s néha bűzét elrejteni nem tudtam.

Viselkedésem programját vissza kell állítani egy sokkal korábbi verzióra, amikor mások öröme arcomra is kiült, ahol nem fogadtam el, hogy a világ egy rossz hely.

Milyen jó tiszta lappal kezdeni. Az lehetek, akinek lenni akarok, az lehetek, aki vagyok. Tanulva hibáimból erősebb várakat építhetek, ezúttal talán nem homokból.

Ezúttal győzelem kíséri utamat!

Hét nap, hét nagyon hosszú nap, míg végre talpam alatt angol földet érezhetek. Gyerünk idő, múlj, múlj el.

Goodbye - First

.

A volt csoporttársaimmal ma tartottuk az első viszlát estét némi alkohol, finomságok, pizza, kártya és sok egyéb kellékkel, s mindennek eszenciáját megadó régi történetek felidézésével.

Nem csak egy várost hagyok itt. Nem a várost hagyom itt. Az embereket, a barátaimat, akikkel 3 éve ismerek.

Velük ittam először fényes nappal egy köztéri parkban, tőlük tanultam meg az alapozás fogalmát, velük tanultam egy nehezebb vizsgára, egymást mentettük a kihagyott órákon, nevettünk egymás butaságain, szívattunk másokat, hosszú órákat csavarogtunk a városban, héliumot szívtunk és szalonnát sütöttünk az erdőben, moziztunk és mi magunk is készítettünk dokumentumfilmet, hatalmas magyar vacsorákat főztünk és örömmel segítettünk egymáson a szükség óráján.

Egy kép a régi blogról, a régi buliról.

Íme egy bejegyzésem az előző blogról a kezdeti időszakból:

"Nemcsak, hogy a suliban ezer dolog vár ránk, de minden nap buli van és persze mindegyikbe ott vagyunk. Nem is tudom, ezen a héten volt-e olyan éjjel, amikor max 4 órától többet aludtam. Már esnek ki a szemeim a fáradságtól.
De tudjátok mit mondok? Nagyon évezem! Nemrég jöttem haza a suliból, de ma még van egy találkozóm, aztán megint feljön néhány csoporttársaim, hogy alapozzunk a bulira (itt nem sminkelésre gondolok). Aztán buli a Bázis-ban, egy cool hely, egy cool bulival, amit a jog tanár szervez. Remélem egy pár órát tudok aludni éjjel, ugyanis holnap reggel gyakorlati órám lesz. A lényeg, hogy holnap is van 2 találkozóm és asszem szombat esti buli is lesz. "

"Ma nagyon jó napom volt, legalábbis eddig, remélem ez így folytatódik. Egy csoporttársammal kimentünk egy harmadik csoporttársnőnk elé a vonathoz, azután sokat sétáltunk a városban. Nagyon jó idő volt. Vettünk héliumos lufit, az volt a nap fénypontja. Eddig csak a tévében láttam, ahogy elváltoztatja a hangot, de ma azzal szórakoztunk. Már sírtunk a nevetéstől, mindenki ki kell próbálja, hihetetlen mit tesz a hanggal."