Nincs mit tenni

Munka utáni esztétikai táplálékszerző séta kellős közepén a Szent Pál katedrális előtt egy igen egyszerű és tiszta szívű léleknek látszó, megfogó arcú vak lány láttán fizikai fájdalommá alakult sajnálat érzet járta át minden porcikám. Hiába hevert előtte Cristopher Wren mesterműve, hirdetve a klasszikus művészet egyik fő ágának mesterművét, ő ezt nem láthatta.

Egyszerű érzéseim vannak, s két nagy ezekből nem fér meg bennem. A sajnálat helyét szempillantás alatt átvette a perzselő düh. Hirtelen haragra lobbantam Isten ellen.

Tessék, építettünk neked egy hatalmas katedrálist, több év emberi munkáját és hitét belefektetve, erőnket felülmúlva kövekből hoztunk létre csodás lakhelyet, melyet sosem foglalsz el anyagi valódban. Tornya az egekbe mereve hirdeti, hogy benned bízunk, és tessék megvakítottál egyet közülünk. Előző házadat tűzvész vitte el, s hogy ne maradj hajlék nélkül itt sem, szebbet és nagyobbat emeltünk neked. És ismételten mondom: és te megvakítottál egyet közülünk. Talán ha tudtam volna, hogy azzal bármit elérnék a művészet iránti szeretetem ellenére én magam lobbantottam volna lángra a templomot, s hunyorított szemekkel néztem volna amíg porig ég. Nitze szerint az Isten megteremtette a világot és magára hagyta az embert. Úgy éreztem nem ment Ő sehova, nagyon is itt van élvezi, hogy marionett bábukként mozgat minket. Megcsonkított mindenkit, kit hol itt, hol ott, mert így nagyobb élvezetet nyújt szánalmas vergődésünk. Szegény dróton rángatott bábukként nem sokat tehetünk, ha kiszúrják szemünket, éles ollóval metszik le részeinket, oda visznek ahol nem jó nekünk.

Amily gyorsan jött úgy is távozott a harag. Mert ha ismét a lány arcára gondolok belül fáj. Szégyellem, hogy sokszor panaszkodom, hogy rossz vagyok, szégyellem az irigységet magamban, de főleg sajnálom, hogy másoknak oly nagy keresztet kell cipelniük a hátukon napról napra. Nem tudom, hogy bírják elviselni, s csak lehunyt szemmel remélem sohasem tudom meg én hogy bírnám. Remélem az eszem által mérgesen, egyre hangosabban zengő szavak ellentétét, hogy emberként még sok törést és fájdalmat kell elviselni, lesznek még idők és helyek, amikor és ahol úgy érzem majd a fájdalomtól megszakad a szívem.

Dániel, egy a hat milliárd bábu közül halkan könyörög a mozgatónak legyen kegyes vele a története írásánál. Akiket szeret és szeretik őt legyenek csupán mellékszereplők egy kertvárosi romantikus filmben a boldogságot hivatva bemutatni. Suttogom azt is, hogy ha mi a marionett bábuk a csendes, kellemes, szívet melengető történeteket szeretjük és igen nagy örömmel vennénk rész inkább ilyenben, sem mint sötét, félelmetes, merészen drámai ponyvaregényben.

Persze mi csak bábuk vagyunk!