A hideg éjszakában négy, a belvárosban dolgozó prostituált lélekmelegítőként bedobott néhány italt egy igen kellemes kávézóban। Ez a kávézó történetesen a jelenlegi kedvenc kávézóm, választásuk pedig a mellettem lévő asztalra esett.
Harsányak voltak és leginkább szofisztikált mondatokba rejtett alpári párbeszédben értekeztek egymással। Legfeljebb a hely elhagyásával tudtam volna elérni, hogy ne halljam táralgásuk minden mondatát. Ezt nem tettem. Miért is tettem volna? Nem hagyom el a kedvenc helyemet ezért, és különben is milyen jogom van nekem ily módon tiltakozni bármi ellen is. Főleg nem ellenük vagy a munkájuk ellen. Erősen liberális nézeteim piszkos cáfolata lett volna eme tett. Amúgyis néhány történet már az elején felkeltette érdeklődésemet.
A kurvák – mert ők ki kérik maguknak, nem prostik, ők kurvák - vidámak és viccesek voltak। Hogy ezzel lepleznek-e valamit, vagy ilyenek, nem tudom megmondani. Az biztosan közrejátszott, hogy bevallásuk szerint önként vállalták ezt a munkát. Ebben azonban a mai napig kételkedem.
Néhány erdélyi volt, de magukat románoknak hívták। Arról is szót ejtettek, hogy a román kurvák iránt nagyobb a kereslet és hogy a magyarországi konkurencia utálja is őket ezért.
Már csak egy mondatot emelnék ki: „Az én p…ám olyan, mint a tubarózsa। Amint napot csodálatosan kinyílik.”
Kellemes este volt előttük és utánuk is, történeteik csak színesebbé tették azt।
Vasárnap este megtettem. Hétfő este már egy jó barátom mondta vissza. Aki hallotta a legjobb barátjától, aki hallotta egy csoporttársától, akit én már nem ismerek, aki hallott valakitől, aki már teljességgel az ismeretlenégbe burkolódzik, aki ki tudja, honnan hallotta. Mindezt nem egészen 24 óra alatt, mindezt úgy, hogy senkinek nem mondtam.
Nem mintha érdekelne, nem mintha titkolnám. Csak meglep. Nem tudtam, hogy tetteim ily nagy érdeklődésre tartanak számot.
Mindenesetre egy újabb kis feljegyzés „amit még meg kell tennem ebben az életben” listáról kihúzva.
Ez is, mint minden csoda három napig tartott, de azért kemény három nap volt az. Hallottam reggel, este délben, evés előtt evés után, gyakorlatilag csak ez volt amit válaszoltak minden mondatomra.
Nem színesítem a rólam alkotott külső képet। Megtöröm azt. Folyamatosan. Nem mert ez élvezet vagy célom lenne. Élem az életem, keresem magam, feszegetem határaimat. Ez is az volt.
Eredmény. Sokkal félelmetesebbek és izgalmasabbak a dolgok a fejünkben. Amikor benne vagy rájössz: ez semmit.
Nincs benne semmi izgalmas. Nekem több kell. Ez nem az én határom. Ez a többség által meghúzott vonal. A többség pedig nem kérdezte meg, hogy én mit gondolok. Hiába is kérdezte volna. Nem tudtam volna válaszolni. Most tudnék: cuncikák duplázzuk meg azt a távolságot.
A következő lépés, az igazi határ megkeresése. Ez viszont előzetes munkát igényel. Ha mindenki előtt ott heverne, nem lenne nagy szám és talán a tettről szóló hírek már az első továbbadónál megakadtak volna.
Felültem egy vonatra, de a célállomása egyenlőre rejtve van előttem. A céltól függ, hogy a fülkében utazók a megfelelő személyek vagy sem.
Azt hiszem, a vonat oda megy, ahová én szeretnék menni. Úgyhogy most ki kell választanom a végállomást. Ha megvan közlöm az utasokkal, s ha ők nem oda jönnek, akkor valahol a rengetegben kiszállhatnak majd. Vagy én szállok ki és átülök egy olyanra, melyen az utasok oda mennek ahová én.
Bonyolult, és még bonyolultabb, amikor saját magunknak kell eldönteni, hol akarunk leszállni és odáig kikkel akarunk utazni.
De azt hiszem, most még nem döntök, csak nézem a kilátást és békésen hagyom robogni a vonatot magas hegyvidékeken. Azért az egyik kezem a vészféken van.
Márpedig léteznek sárkányok! És sosem tudhatod, hogy hol és hogyan támadnak. Váratlanul érhet a csapás a közértben sorban álláskor, a munkahelyeden, vagy akár a saját otthonodban is.
És nem a Süsü féle sárkányokra gondolok.
Azt kell tenni, amit a sárkánnyal tenni kell: lefejezni, leszúrni. Van hozzá elég fegyver!
Eltelt egy kis idő mióta nem írtam a blogomra. Ez nem azért van, mert nincs miről írnom. Épp ellenkezőleg, folyamatosan új impulzusok érnek és a sokaság közül vagy nem tudom mit osszak meg a világgal vagy csak egyszerűen nincs rá időm, vagy kedvem ezeket részletesen leírni.
Azon is elgondolkodtam, hogy megszüntetem a blogomat. Még csak azt sem mondhatom, hogy életem fontos eseményeit tartalmazza, hogy valamit visszaadna belőlem. Ha épp unatkozok és kedvem van valamit felrakni akkor megteszem. Ez közel sem a legjobb, legnagyobb, legérdekesebb események vagy hírek az életemben. Csak épp ahhoz van kedven.
Azt se tudom ki olvassa. Már sokszor mondtam, hogy inkább magamnak szól. Bár eddig kétszer is meglepődtem, hogy olyanok olvassák, akikre nem is gondoltam volna.
Képzeljétek el, hogy az utolsó bejegyzésem óta sok sok bejegyzés született. Amelyek, mint látjátok nem történtek meg, de megtörténhetett volna, ha azt tekintjük, hogy mi lett volna említésre méltó. Lennének olyan bejegyzések melyekben, mesélek arról, hogy VIP lettem a kedvenc klubomban, hogy az AIDS elleni küzdelem világapján szűrésen vettem rész és természetesen az eredmény negatív lett, vagy hogy szülinapom volt, ami temérdek meglepetéssel járt, vagy épp a sok esemény melyen a munkámnak köszönhetően részt vehettem. Sokat pedig önszántamból választottam. Sok filmet néztem, moziban és otthon is.A temérdek műsor melynek valamiképpen részese vagyok, vagy hogy a főnökömmel buliztam és le is itatott, a sok általam kitalált öltet mely lassan megvalósításra kerül, hogy régi új barátságokat kötöttem illetve elevenítettem fel, hogy szabadabbnak érzem magam, mint bármikor életemben. A sorok között szerepelhetnek a hosszura nyúló vásárló körutak, hogy sokat angolozom az angol lakótársammal és a spanyol jó barátommal, akinek erős akcentusával kiejtett szavak halatától is jobb kedvem lesz. A vágyaimról, a jövő hétről, de legfőképp januárról és a bizonyos februárról, amikor történik majd valami nagyon meghatározó dolog az életemben.
És még folytathatnám. Akik részesei a mindennapjaimnak, azok tudják. Akik meg nem, azokat nem hiszem, hogy ilyen mélyenszántóan érdekelné, hogy mi van velem, mit érzek, mikor vagyok fenn és mikor lenn. Miben vagyok erős és mitől rettegek.
Akit érdekel az velem van. Azok velem vannak minden nap és ezért hálás vagyok. Hálás vagyok a sznob barátomnak, akivel a Liszt Ferenc téri elegáns helyeken majszolgatjuk végig minden étlapot, és egy parti estén nagyobb hangot kap az itthoni készülődés, pezsgőzés és nevetés, mint maga a buli. A hosszú hosszú, soha nem hallott ételek készítése, melyek egy fél vagyonba kerülnek, egy fél napot töltünk az elkészítésével és végül két kis tányér étel lesz belőle. De minden percét élvezem. Mert nem az evésről szól.
Hálás vagyok a csendes barátomnak, akivel körbe körbe autózzuk a várost. Akivel megvannak a törzshelyek, ahol az alkalmazottak az ajtóból köszönnek és kijönnek a pult mögül, hogy üdvözöljenek. Akit tudja, hogy én mozi közben kimegyek a mosdóba, mert már az előzetesek alatt megiszom az 1 liter üdítőt, és ezt természetesnek veszi és nem ciki.
A sok sok barát, akikkel csak úgy lógunk a városban ha megtehetem. Akikkel együtt élezzük éles nyelvünket mindenen, ami él és mozog vagy épp áll egy helyben. Mert ilyenek vagyunk. Mert ilyen vagyok.
Elképzelhetitek, hogy ha munka mellet még ezt is csinálom, akkor lenne miről írnom. Mindenkinek lenne miről írni. Én akkor teszem, amikor épp kedvem van hozzá.
Most pedig sipirc és éld az életed, vagy légy részese az enyémnek. De ne úgy, hogy olvasgatod a blogomat. Hanem, hogy írsz nekem, hogy velem vagy, hogy tudod milyen vagyok és én is tudni akarom, hogy milyen vagy. Mert nekem még van helyem. Minden hol és engem sok sok mindenki érdekel. Ha elviselsz én is elvisellek majd.
A hónap mondata kétségkívül az operatőr szájából származott.
Szeretek hozzám hasonló fiatalokkal együtt dolgozni. Néhány forgatás alkalmával el is felejtem, hogy épp dolgozom és nem a barátokkal viccelődöm.
A Budapest Magazin egyik részében foglalkozunk a városi fényekkel, ezért szükség volt egy olyan vágóképre, amint a nap lemegy a városban.
A gyártási terv még tartalmazott egyéb szükséges vágóképeket is, ame lyet gyorsan sikerült felvenni. Ha megvan, az összes mehet is haza az operatőr. Na de még volt a naplemente. Felhívtam a Zolit és megkérdeztem, hogy halad. A válasz:
"Mindent felvettem, most jönne a naplemente. Itt ülök egy kávézóban és várok, de ez a nap baszik lemenni!"
Írásban nem hiszem, hogy vicces. De számomra az a hangsúly, csak egyet eredményezett: hangos nevetést.
A tegnap oly mértékben elkezdett esi a hó, hogy alkalmas volt egy kisebb, silány hógolyó gyúrására. A Sári kérésére hozzávágtam.
Hölgyem és Uraim, ezzel a mozdulattal, engedjék meg, hogy hivatalosan is bejelentsem:
Ünnepélyesen megnyitom a 2008-2009-es telet!
Ma már olvad, de olyat tudtam gyúrni belőle, hogy azt nem szívesen vágtam volna senkihez.
Talán ezen a télen igent mondok a Dávid noszogatásának és megtanulok síelni. Bár számomra igen valószínű, hogy a végtagtörés a síoktatás tanfolyam része. Ez van, vagy All Inclusive nyaralás, vagy semmilyen.
Ez úgyis januárban lenne, addig marad a korcsolya. Ott is tudok tripla Lutz-dupla toeloop kombinációt megszégyenítő esést végrehajtani, de azért a síelés az más. Ott csak én és a lejtő van. És benne a lehetőségek végtelen sora, hogy vajon hol állok meg és főleg mi lesz az, ami erre késztet.
Régen úgy néztem a horror filmeket, mint a gyerekek az esti mesét. Ettem ittam közben, sőt sokszor belealudtam az unalomtól. Pedig volt köztük néhány elég durva is.
Mostanában azonban szégyen vagy sem, a frász tör ki egy gyengére sikeredett thrillertől is. Tegnap is néztünk egyet. Azt hiszem egy darabig mellőzőm ezt a kategóriát. A film alatt egy párszor a szívroham környékezet, és nem is tudom mi volt a kezemben, de az biztos, hogy egy pár mérettel kisebb lett a film végére. És még csak nem is egyedül néztem.
Nem tudom mi történt, talán ebben is folyamosan edzésben kell tartani magunkat. Én nem tettem és lásd mi lett az eredménye. Már nem akarom egy filmben azt látni, hogy hullák meg szellemek jönnek, mennek, csonkolnak és sok sok vér folyik. Azt meg főleg nem, hogy számomra szimpatikus szereplőknek baja esik. Nem azért izgulok végig másfél órát, hogy aztán ne legyen boldogan élünk amíg meg nem halunk vége.
Most inkább akcióra vágyom, apropó akció, nem is írtam, hogy már ezer éve nem tetszett film annyira, mint a Sasszem. Nézzétek meg! Na szóval, akcióra, aranyos vígjátékra vágyom. Semmi brutál!
Végül levágattam a hajam. Még mindig hosszú a fazon, de már alig ér a vállamig.
Már kaptam egy negatív kritikát is, jobban mondva a jelző ez volt: érdekes, de amint tudjuk ez egyenlő a basszus, mi lett a hajaddal mondattal. A legtöbb kritika azonban pozitív és amúgy is nekem tetszik és a stylistom szerint nagyon jól áll. Ritkán vallom be ha valakinek kifinomultabb az ízlése, de Dávid stylistomnak az. Remélem nem olvassa ezt, mert még elbízza magát. Szóval, ha ő azt mondja, akkor bizony neki lehet hinni.
Változtathatunk a frizurán, vehetünk új ruhákat, még a bőrszint is könnyen változtathatjuk. De mi van ha akkor sem az néz vissza ránk a tükörből, akit szeretnénk, hogy nézzen?
Mert soha nem is nézett az vissza, vagy már sok idő eltelt, de mi áltattuk magunkat, hogy ugyanazok maradtunk és az idő vas foga kifejezés csak egy szép szójáték?
HA egy fél órát kikerülhetetlenül kell saját magunkat nézzük nem menekülhetünk a valóság elől. Ijesztő! Ijesztő és egyben szomorú.
Mennyi mindent elvesz tőlünk az idő. Nemcsak kapunk, sok sok mindent elveszítünk. Vagy egyszerűen csak megtörünk és rájövünk, hogy nem mi váltjuk meg a világot, nem mi leszünk az új hős, az ideál vagy bármi. Lecseréljük a világmegváltást egy autóra egy házra és egy kapcsolatra. Mert mindenki ezt teszi, mert ez jó. Mert azt mondják csak ez a jó.
Ismeritek a majmos kísérletet? Egy majom felmászik a fa tetejére egy banánért. A banán egy rácson van melybe áramot vezettek. Megrázza az elsőt és a másodikat, majd a harmadik bejön és amikor el akarja venni a többiek nagy ordítozásba kezdenek, hogy figyelmeztessék. Ezért lejön és a többi közé ül. Majd bejön a negyedik és őt is figyelmeztetik. A kísérlet végén 7 majom rikácsol ijedten a földön, pedig csak kettőt rázott meg az áram. De az áramot kikapcsolták már a második majom után.
Égessük el képzeletbeli sablonunkat, melyet mi magunk alakítottunk ki, vagy hagyatékként kaptunk. Vesszen a sablon melyet elénk raktak. Másszunk csak fel arra tetves fára és vegyük el a banánt. Ha ráz ha nem!
Talán a tükörből azért nem az néz vissza akit szeretnénk, mert mi is a fa tövében ordítozunk a többi majommal.
Inkább üljek a többi között sajgó kézzel, mintsem sértetlen, de próba nélkül.
Egy pár hete adták át a forgalomnak a Megyeri hidat. A kivilágított hidat azonban csak novemberig lehet megtekinteni, mert utána lekapcsolják az éjszakai díszkivilágítást.
..........Lehet öregszem, mert egy vadul átbulizott péntek éjszaka és az azt követő minimális alvással tett egész napos shopping-túra után már több ismerősöm unszolására sem voltam hajlandó igent mondani egy szombat esti buli felkérésre. Mit felkérésre, noszogatásra és könyörgésre!
..........Egy hídlátogatás és egy forró ital viszont tökéletes lezárása az eseményeknek. Így hát azonnal igent mondtam Balázs ötletére, hogy nézzük meg a Megyeri hidat. Ez azért sem meglepő, mert két olyan személy van, akik kérésére nem tudok – ők egyben a legjobb barátaim is - és nem is akarok nemet mondani. Balázs és Dávid. Dávid és Balázs.
..........Hosszúra sikeredett felvezetővel fordítottan arányban zárom le a mondandómat. Nekem nagyon tetszett a híd. Bárki bármit mondjon, a megyeri híd egy szép híd. Méltán lehetünk büszkék rá.
Néhány adat:
Elhelyezkedése: Budapest, Újpest és Budakalász között
Áthidalt akadály: Duna
Szerkezettípus: ferdekábeles híd, gerendahíd
Funkció: közúti híd
Legnagyobb támaszköz: 300,00 m
Nyílások száma: 27
Teljes hosszúság: 1861,35 m
Szélesség: 34,37 és 36,16 m
Magasság (pillér tetejétől a pilon tetejéig): 99,68 m
Időben érkeztem. De jó vettél nekem kaját. Mi? Nem iszom. Ez zöld. Ez abszint. Igyál! Nem! Igyál. Vodkát is? Igyál. Taxi! Buli van. Te is itt? Te is? Te is? Na ő is lotyó. Buli van. Ő a legszebb. Buli van. Szia szépségem. Igyál! Nem iszom. Jó iszom. Mekkora buli. Mindjárt reggel. Ittál, ne vezess! Nálam alszol? OK. Reggel van. Menjünk az autóért. Álmos vagyok. Ő is ott volt! Ő
Sok mindenki tetszik. De csak egy, akiért Bivajnaszódi Csesznalikre költöznék egy kis faluba libákat tenyészteni. Ha kérné. Ha velem jönne. Ha együtt mennénk.
Mert van hogy nincs, akiért ilyet tesz az ember. Van, hogy sok olyan van. Nekem van. EGY. Pedig fél éve ismerem. Pedig nem ismerem. Pedig nem ő a világ szépsége. Nekem az! Hittem már gyomra, hogy virág, s ma már látom,a mit akkor nem láttam. De ő! Na Ő virág!
De nekünk ennyi jutott. Valami mérgezett vér hajtja, mely nem engedi lenyugodni. De én nem vagyok sem skalp sem trófea. Neki nem. Csupán az a szempár, melyet ha megtalál, mindkettőnkben lángra lobban valami, s egy pillanatra megszűnik körülöttünk a világ. Majd tovább haladunk a kétségel. Vajon mi lenne ha? De nem!
Nem hiányzik a múltamból már semmi és senki. Egyáltalán senki. Szeretem azt ami most van. Eddig most a legjobb..
Legalább másfél hónap van még a születésnapomig. Ennek ellenére egyre többször gondolok rá. Talán mert tavaly volt életem legrosszabb születésnapja, és kicsit félek tőle, hogy az idén sem lesz valami kellemes.
..........Bár ha úgy vesszük most nem élek párkapcsolatban, kizárólagos alapon idén nem is döfhetnek olyan mély karót a kapcsolatba, mint ez előző alkalommal megtörtént, s melynek helyét nyirkos napokon a mai napig érzem.
..........De nem is tudom. Talán túl nagy jelentőséget tulajdonitok neki. Vagy nem? Túl nagy kérés, hogy az év egyik napján érezzem, hogy én vagyok a fontos és a barátaim azt ünnepelik, hogy vagyok nekik? Akik nem örülnek annak, hogy sok éve megszülettem, azok nem is akarnak ünnepelni. Na de azokat nem is hívom a barátainak.
..........Vagy a szingliség velejárója, hogy fontosnak érzem ezt? Mert nincs meg a mindennapos, jaj édes de szép vagy, de jó vagy, bla bla bla, amit egy jól működő kapcsolatban az ember naponta hall? Biztos közre játszik. Ha szingli vagy, csak a barátaid vannak. Hát picit tegyenek értem valamit. A szürke hétköznapok törődése, az értük megtett legkisebb áldozat is jó ha ezen a napon szavakban visszajön. Csak annyira: szeretünk, jó, hogy vagy, vagy ha egyeseknek ez túl érzelmes, akkor oly módon, ahogy azt máskor nem szokta és lássam, nem egy vagyok a sok közül, az vagyok, akit úgy hív: ő a barátom.
..........Négy üveg eredeti Portói bor lapul a lakásban és várja, hogy legyen olyan alkalom és személy, amely alkalmat ad arra, hogy végre kiürüljön. Mi lenne elég nagy alkalom, ha nem én?
..........Mindez felesleges elvárás? Mesében élek? Ahogy kedvenc sorozatomban elmélkedtek róla: nem várhatom, hogy megmentsenek? Mentsem meg magam?
..........Továbbgondolva Hófehérke mit csinál, ha nem jön a megmentő? Fekszik tovább vagy kiköpi azt az almát, elmegy egy két állásinterjúra, szerez magának egy állást, teljes egészségbiztosítással? Kibérel egy kis lakást, elmegy a sperma bankba is egy úttal és tessék, megmentette önmagát, megteremtette azt az életet, amelyet a többség csak mással tud megtenni?
..........Nem vagyom Hófehérke. Már csak a nemem miatt sem. De én se feküdjek almával a számban? Akár meg is hirdethetném a portói borokat az iwiw-en, s a belőle szerzett összegből bejelentkezem egy kozmetikushoz, vagy veszek valami szép meglepetést magamnak? Surprize Daniel!!
..........De nem! Nem akarom ezt tenni! Tessék csak ünnepelni. Engem! Mert ha egy évben egy napi ünneplést nem érdemlek meg, akkor rossz emberek vesznek körül.
Bejegyzések
